Vannak napok amikor azt érezzük erőnk már fogytán van ahhoz hogy harcoljunk a boldogságért. Minden nap úgy felkelni, hogy tudatodban ott lebeg az a tény, hogy mennyire is szereted valójában egyszerűen felülmúlhatatlan. Ilyenkor minden sokkal tarkábbnak tűnik a környezetedben és még talán a keserű kávé is édesebb. Tudod, hogy a pillanatot kell pompássá tenned mert talán nem lesz több alkalmad arra, hogy maradandó benyomást kelts benne. Minden amit tesz szinte már a tökéletesség határát súrolja értékrendemben. Ahogyan telnek, múlnak a napok egyre inkább elmémbe hasít az a tudat, hogy végre kaptam egy olyan embert az élettől aki megért, félt és talán egy parányit szívébe is fogadott. Az idő múlik, lelkem próbál védekezni az ellen, hogy valami útnak induljon életemben ami érzelmileg kiszolgáltat más valakinek. Szívem azonban mást diktál, bármit is tesz vagy lesz kettőnk sorsa majd, ő már az életem része lesz, egy emlék amelyre majd gyakran fogok vissza gondolni, hogy mennyit mindent is tanultam meg a vele eltöltött idő alatt. Egyet teljes bizonyossággal állíthatok, megtanultam milyen is igazán szeretni egy másik embert feltétel nélkül.
Imádom, az élet azon szépségeit, amiket jelen pillanatban átélsz. Ezek a percek, amik mindig erőt adnak. : )
VálaszTörlés