Hirtelen felszínre törő rossz érzések melyeket sosem szeretnénk, hogy újra előkerüljenek. Hangulat ingadozások melyeket keresztül mész, olyan mintha egy hullám vasúton ülnél. Egyik percben minden dolgot annyira reálisan látsz, bizakodsz, hogy az idő majd minden sebre gyógyír lesz. A következő pillanatban pedig már érzed ahogyan az érzések kiakarnak törni belőled, a torkod összeszorul, szíved vagy ezerszer megdobban, szemeid üvegesek lesznek. Ez a fajta fájdalom átalakul dühbe. Olyan dühbe aminek köszönhetően csak ordítanál és addig ölelnéd míg világ a világ. Ahogyan a városon végig suhansz, minden kis zaj, tábla vagy egy illat amelyet a rohanó emberek között hirtelen megérzel rá emlékeztet. Azt kívánod bár, csak mindent előröl kezdhetnél, hogy újra és újra átélhesd a pillanatot. Gondolataid egész nap csupán rajta járnak. Próbálod kitalálni, hogy mivel is tudnád újra magadba bolondítani. Nem kívánsz mást, csak hogy viszonzott szerelemben élj. Hogy érezd azt a fajta boldogságot, amit csak nagyon ritkán talál meg az ember. Talán ha elolvasná ezt a néhány sort megértené, hogy mit is érez az akinek egykoron a mindene voltál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése