Perfection does not exist

Végre  lezárt ügynek tekintettelek, teljes mértékig eltűntél elmém minden zugából. Új utakat jártam, hogy a sors keze e az, hogy újra találkoztunk vagy csupán csak egy véletlen...? fogalmam sincs. Este mikor már minden sötétbe borult,  egyik kedvenc kávéházam előtt állva beszélgettem néhány nagyon kedves barátommal. Amikor egyszer csak arra eszméltem fel, hogy valaki kezét végig simítja a derekamon. Én a pillanat hevében gyorsan feleszméltem és megfordultam, te álltál ott ugyanúgy ahogyan több hónapja. A hidegtől pirosló arcomra, két puszit nyomtál gyengéden. Illatodat, s egész lényedet újra a magaménak éreztem egy percre. Azonban, gyorsan feleszméltem eme mámoros pillanatból. S, azok a dolgok jutottak eszembe melyekkel fájó nyomot hagytál bennem, lehetséges, hogy  te talán csak formázni akartál belőlem egy olyan embert aki számodra a tökéletes nő.. Szeretnélek felvilágosítani drága barátom, olyan hogy tökéletes nő nem létezik!.. mindenkit próbálj meg elfogadni úgy amilyen. S talán rádöbbensz majd arra is, hogy egykor régen milyen tökéletes szerelmet tudhattál volna a magadénak.

You and Me

Egy este mely talán mindenki számára rejtély marad, csak te meg én mi ketten egy eldugott kis helyen  a kapcsolatok feleslegességéről társalogtunk. Próbáltuk leplezni azt mennyire igazán kivagyunk éhezve mind a ketten arra, hogy odabújhassunk a másikhoz most rögtön, azonnal. Egy padon ültünk, kabátodat lassacskán hátamra tetted, hogy testem ne remegjen oly annyira nagyon. Kedvességeddel teljesen elvakítottál, másra sem tudtam gondolni, hogy ajkaink mikor érnek már egymáshoz. A várva várt tett azonban csak jóval később jött. Kezeidet lassacskán végig simítottad oldalamon, nyakamon, arcomon... hirtelen olyan érzésem támadt, mintha már ezer éve ismernélek. Bátran mondhatom egész testem bele remegett ahogyan tekintetedet újra és újra felém emelted. A havas úton kezdtünk sétálni, csodálatos új onnan beszerzett fekete magassarkúba lépkedve ropogott talpam alatt a hó.  Egyszer csak megállítottál, mintha valami mondani valód lenne, egymás felé fordultunk.. ez a " mondat" azonban minden egyes szónál többet ért!

Ne kérd, hogy: lassan a testtel!

Ne súgd, hogy: most ne siesd el!

Ahogyan múlnak a hónapok, eltűnnek lassacskán azok az emlékek melyeket gyakorta előszeretettel ragadtam ki elmémből: Pillanatok sokasága amit veled töltöttem, mosolyaid, bókjaid, érintéseid szinte már hátborzongató, hogy mennyire hiányoznak.Bár mennyire is megfeszülök azért, hogy  elűzzelek életemből egyszerűen nem sikerül. Valamiért sorsunk egybe forrt, lehetetlen elmenekülnünk buta kifogások mögé, hogy miért gyűlöljük egymást oly  annyira. Nem gyűlöletnek nevezném azt ami köztünk van hanem valami megmagyarázhatatlan jelenségnek, melyről nem ejtünk egy szót sem. Mikor meglátlak gyomromat egyszerre csak elönti a melegség, kényszer szerű mosolygásom és össze vissza zagyválásom talán érthetetlennek tűnik számodra. Ha veled vagyok úgy érzem megáll az idő, eltűnnek a gondok, minden olyan tökéletesnek és egyszerűnek tűnik ebben az óriási zűrzavarban. Tudnod kéne, hogy mennyire igazán szükségem lenne rád, hogy segíts elviselnem ezt a nagy terhet, bánatot melyet régóta szívemben hordozok.....!

minden egyes percét élvezem...!

Talán ha az életben lenne második esély akkor mindent teljesen máshogyan csinálnánk.. Hiszen tetteink határoznak meg minket. Azonban lehet, hogy minden úgy van jól ahogyan a sors azt megírta elsőre. Esetleg szándékosan adatik meg számunkra az a lehetőség, hogy újra meg újra csalódjunk a férfi nemben, s ebből tanulván életünk következő szakaszaiban ugyan azokat a hibákat mellőzve éljünk majd...?  Ha engem személy szerint megkérdeznének biztos vagyok benne, hogy egyetlen egy percet sem változtatnék. Csodálatosak azok a percek mikor barátaimmal ön felett nevetésben törünk ki és persze az a sok szeretet amit tőlük kapok azt semmi mással nem lehet pótolni. A hosszú és rögös út során mit életnek nevezünk , egy valaki biztosan végi kísér minket.. ő lesz az aki majd segít az esküvőd megszervezésében, aki ott lesz majd mikor kisbabád születik és még sok más helyzetben. Igen, ő  az édesanyánk. Nem más mint egy felbecsülhetetlen kincs melyet örökre megőrzöl szívedben.

P.S: I Love You..

Ahogyan lépkedtem, talpam alatt a friss hó ropogott. Testemet azonban átjárta a napsugarak meleg. Látni, hogy valami új valami más következik.. De nem csak környezetemben figyeltem fel erre,  hanem saját magamon is észrevettem. Szinte tökéletesen biztos vagyok benne, hogy újítanom kell, el kell engednem egy olyas valamit ami talán nem is volt az enyém. Be kell zárnom azt a bizonyos ajtót hogy újak nyíljanak meg előttem. Nem szabad azon merengenem: vajon mit rontottam el?.. Miért nem lett az enyém? Csupa értelmetlennek tűnő kérdés, igaz? Számomra azonban ezek óriási szavak voltak. Mára talán  már elengedtelek és veled együtt minden olyan érzést mely fájó és mély nyomot hagyott bennem.. Újra kinyitom szívemet, és reménykedek abban, hogy valaki csak fele annyira dobogtatja meg majd a szívemet , mint ahogyan azt te tetted...!