Ne kérd, hogy: lassan a testtel!

Ne súgd, hogy: most ne siesd el!

Ahogyan múlnak a hónapok, eltűnnek lassacskán azok az emlékek melyeket gyakorta előszeretettel ragadtam ki elmémből: Pillanatok sokasága amit veled töltöttem, mosolyaid, bókjaid, érintéseid szinte már hátborzongató, hogy mennyire hiányoznak.Bár mennyire is megfeszülök azért, hogy  elűzzelek életemből egyszerűen nem sikerül. Valamiért sorsunk egybe forrt, lehetetlen elmenekülnünk buta kifogások mögé, hogy miért gyűlöljük egymást oly  annyira. Nem gyűlöletnek nevezném azt ami köztünk van hanem valami megmagyarázhatatlan jelenségnek, melyről nem ejtünk egy szót sem. Mikor meglátlak gyomromat egyszerre csak elönti a melegség, kényszer szerű mosolygásom és össze vissza zagyválásom talán érthetetlennek tűnik számodra. Ha veled vagyok úgy érzem megáll az idő, eltűnnek a gondok, minden olyan tökéletesnek és egyszerűnek tűnik ebben az óriási zűrzavarban. Tudnod kéne, hogy mennyire igazán szükségem lenne rád, hogy segíts elviselnem ezt a nagy terhet, bánatot melyet régóta szívemben hordozok.....!