Küzdj és nyersz!

A nagy szürkeségben a rohanó emberek között ott állok s csupán néha néha eszmélek fel. Értelmetlenül toporzékolok várva a csodát, azt hogy valaki elhozza a boldogságot a mindennapokba. Sokan esnek abba a hibába hogy, nem egy adott személybe akarnak szerelmesek lenni hanem magába a szerelembe. Fejüket is elvesztve szinte, törtetnek annak érdekében hogy kitűnjenek és hogy végre valaki őszinte érzelmekkel forduljon feléjük. Mindennapjaidat arra pazarlod, hogy próbálod fejtegetni a jeleket amelyeket maga mögött hagyott, s egyben az emlékeket hátrahagyva akarsz haladni tovább. Érzelmi kitörések ezre színesíti az unalmas mindennapokat. Környezeted pompázik a boldogságban, mindenki keresi azt a bizonyost. Újra és újra elhatározom magam, hogy végérvényesen kitörlöm életemből, új utakon kezdek majd járni, megpróbálok elszakadni attól a bizonyos múlttól amely fogva tart olykora erővel de nem igazán enged. Megpróbálni újra meg újra nem könnyű.. A folytonos negatív visszajelzések mindig rántanak egyet rajtad lefelé majd vannak napok amikor már teljesen kilátástalannak látod helyzetedet.  Ekkor van szükséged azokra az emberekre akik a rosszabb időkben is melletted vannak, kik mosolyt csalnak arcodra, kiknek köszönhetően a mindennapos kávé is édesebb. Senkinek sem fogom megadni azt az örömöt, hogy elmondhassa tönkretett. Sokszor fogunk pofonokat kapni életünk során, sokszor fogunk elesni de a leges legfontosabb, hogy tudjunk felállni és küzdeni! 

Ezernyi érv mi hozzád fűz, minden perc egy évet ér

Általában azért nem nyílók meg teljesen az embereknek mert félek a csalódástól. Az emberekbe fektetett bizalmam szépen lassan tovaszáll. Minden egyes nap úgy ébredni, hogy nem ő fekszik melletted, hogy tudod azokat a dolgokat amelyek meghatározó mérföldkövek életében elsőként már nem veled fogja megosztani. Este mikor elalszik párnáján már nem a te illatod van, nem hagyhatsz egy nyomot sem életében. Ha csak van egy röpke pillanat amelyet nem a rohanó mindennapok zaja tölt ki ő jár fejemben. Nincs rá jó módszer, hogyan tüntessem el szívem minden ki szegletéből, kidobni az ablakon azokat az emlékeket melyeket együtt alkottatok, melyeknek számodra a mindent jelentik. Reménykedni abban, hogy egy nap elvonul szeme elöl a köd és hogy megkeres és azt mondja, hogy részese vagyok az életének és hogy nem akar elengedni. Minden erre természetesen egy egész életen át várhatok, mert nincs meg benne az a fajta akarva akarás amely mindehhez szükségeltetik. Tehát marad a találós kérdés, a sok sok kérdőjel, hogy vajon gondol e még rám, emlékeink benne is kavarognak e még néha és hogy tervez e velem a későbbiek folyamán. Egy teljes hónap várakozás után úgy döntöttem, hogy lemondok róla. Az egy dolog, hogy az ember kitart a másik mellett bizonyos ideig hiszen szereti, de én már sajnos nem tudtam tovább várni. Elérkeztem egy olyan ponthoz mikor már annyira fájtak a sebek amelyeket lelkemben hagyott, hogy jobbnak láttam ha útjára engedem. Van az a mondás, hogy ha valakit igazán szeretünk akkor eltudjuk engedni. Ezzel is azt a benyomást kelteni, hogy mennyire szerettem és hogy mennyi mindent feladtam azért hogy életem része maradjon. Mikor a sötétben a leszálló ködből egyszer csak előlépett, ránéztem, apránként pergett le előttem minden nap, óra és perc amit együtt töltöttünk. Legszívesebben odarohantam volna és öleltem volna míg világ a világ. Legbelül tomboltam, kifelé azonban halálos nyugalmat próbáltam mutatni. Soha, senki nem váltott ki belőlem ilyen erős érzelmeket jelenlétével. Szavakkal nem lehet elmondani, hogy mennyire nagyon hiányzol. Ha visszapörgethetném az időt, első dolgom az lenne, hogy elmondjam neked mennyire  szeretlek. 

Fiatalság, bolondság

Gondolatok amelyek aprócska darabokra tudják szaggatni napjainkat, önmagunkat, lelkünket. Időzni a problémáknál amelyek már a múlt sötétjében ragadtak. Értelmetlen, időpocsékolás, saját magunk áltatása. Félni attól, hogy ki kell mozdulnunk megszokott mindennapjainkból. Elindulni egy olyas fajta új úton amelyen nem tudjuk milyen impulzusok érnek majd minket. Újra bizalmat szavazni a világban, másokban, önmagadban talán az egyik legnehezebb dolog a bizonyos élet során. Úgy hiszem mindenkiben ott lakozik a bujaság, vágyakozás és persze az a bizonyos tűz is. Ez a mindent elárasztó tűz nem mindig lobog teljesen van amikor vissza csippentünk belőle saját magunk is. Annak eredményeként mert megbántott minket egy nagyon kedves barátunk, szerelmünk, családunk. Szeretjük a problémákat ezernyi oldalról megrágni. Hamar választ akarunk kapni arra, hogy mit rontottunk el, ő mit rontott el. Az emberek kíváncsiak minden egyes történésről elsőként szeretnének tudomást szerezni. Néha azonban jobb hogyha kétségek között hagynak és nem adják tudtodra a piszok nagy igazságot. Az idő múlik te egyre türelmetlenebb vagy utolsó erőddel is próbálsz kitartani mellette, aztán elérsz egy határt amikor megálljt kell parancsolnod saját magadnak és iránta táplált érzéseidnek. Rá kell döbbenned arra már soha nem fog visszajönni és nem fog többet úgy szeretni mint azelőtt akármit is fogsz csinálni. Nem tehetsz mást, elengeded.. megkönnyítve saját magad dolgát is. Hazudni másoknak, hogy már könnyebb és a legkevésbé sem fáj.. Igen vannak percek amikor ezt érzed, de ez az érzés nem állandósul bennünk. Bármit is teszel vagy éppenséggel ő tesz azért hogy megutáld, sosem fogod tudni elengedni teljesen mert ott lebeg elmédben az a bizonyos DE.

 Most elköszöni kell, csendesen.

Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken.

Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el,

hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel.