Most lassan fél év után eszembe jutott, hogy milyen régen is írtam ki magamból a bennem kavargó érzéseket. Két hónappal ezelőtt egy igen egyhangúnak induló napon olyan ember lépett be szívem kapuján akiről a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer mindennél fontosabb lesz nekem. Eleinte természetesen a régi sablonnak megfelelően randira hívott, hogy kis rejtett titkaimat kiderítse. Azt kell mondjam életem legcsodásabb randevúja volt. Azt hiszem már akkor éreztem, hogy igen ő az én emberem lesz. Ahogyan belenéztem két ragyogó, gyönyörű szemében, igen valószínű tudat alatt már akkor tudtam, hogy ő lesz az életem az elkövetkezendő hónapokban, években. Azt szokták mondani, hogy az ember megérzi azt amikor találkozik a tökéletes partnerrel, a másik felével. Amikor vele vagyok én minden egyes másodpercben ezt érzem, hogy valóban megtaláltam azt az embert akinek mindenemet odaadnám, akiben megbízhatok, akinek oly sok csalódás és gyötrelem után végre olyas fajta szerelmet tudok adni ami mindent túl szárnyal. Eleinte nem is kell mondanom, akad bár mókás, olykor kétségbe ejtő helyzet, de ezek természetesen épp ésszel és erővel átléptünk. Azóta pedig minden egyes nap amikor éjjel arra kelek, hogy hozzám bújik, vagy mikor reggel hideg nóziját hozzám dörzsöli és szerelmes csókkal ébreszt magamban mindig óriási köszönetet mondok! Ugyan nem tudom ez kinek vagy minek is volt a műve de abban biztos vagyok hogy nekem egy életre szóló szerelmet, társat, boldogságot adott! Eddig én is mindig kinevettem azokat akik azt mondták csak várj és eljön a megfelelő ember. Mindenkinek tudom tanácsolni, hogy ne keresse görcsösen a szerelmet mert amint megtalálja azt az embert aki a világ végéig elmenne érte akkor talán ő is a társadalom azon csoportjához fog tartozni akik azt vallják, a szerelem mindenkié! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése