a boldogság köztünk jár!

Most lassan fél év után eszembe jutott, hogy milyen régen is írtam ki magamból a bennem kavargó érzéseket. Két hónappal ezelőtt egy igen egyhangúnak induló napon olyan ember lépett be szívem kapuján akiről a legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer mindennél fontosabb lesz nekem. Eleinte természetesen a régi sablonnak megfelelően randira hívott, hogy kis rejtett titkaimat kiderítse. Azt kell mondjam életem legcsodásabb randevúja volt. Azt hiszem már akkor éreztem, hogy igen ő az én emberem lesz. Ahogyan belenéztem két ragyogó, gyönyörű szemében, igen valószínű tudat alatt már akkor tudtam, hogy ő lesz az életem az elkövetkezendő hónapokban, években. Azt szokták mondani, hogy az ember megérzi azt amikor találkozik a tökéletes partnerrel, a másik felével. Amikor vele vagyok én minden egyes másodpercben ezt érzem, hogy valóban megtaláltam azt az embert akinek mindenemet odaadnám, akiben megbízhatok, akinek oly sok csalódás és gyötrelem után végre olyas fajta szerelmet tudok adni ami mindent túl szárnyal. Eleinte nem is kell mondanom, akad bár mókás, olykor kétségbe ejtő helyzet, de ezek természetesen épp ésszel és erővel átléptünk. Azóta pedig minden egyes nap amikor éjjel arra kelek, hogy hozzám bújik, vagy mikor reggel hideg nóziját hozzám dörzsöli és szerelmes csókkal ébreszt magamban mindig óriási köszönetet mondok! Ugyan nem tudom ez kinek vagy minek is volt a műve de abban biztos vagyok hogy nekem egy életre szóló szerelmet, társat, boldogságot adott! Eddig én is mindig kinevettem azokat akik azt mondták csak várj és eljön a megfelelő ember. Mindenkinek tudom tanácsolni, hogy ne keresse görcsösen a szerelmet mert amint megtalálja azt az embert aki a világ végéig elmenne érte akkor talán ő is a társadalom azon csoportjához fog tartozni akik azt  vallják, a szerelem mindenkié! :)

vannak álmaim

Elmén átsuhanó gondolatok amelyek megédesítik minden napjainkat. Csodás és mámoros érzés minden nap úgy felkelni, hogy tudod hogy ott van az a bizonyos másik opció, hogy adott a lehetőség. A hűvös tavaszi szellő lágyan suhan el arcom apró szegletei mellett, s szépen kirajzolódik arcomon a boldogság két kis gödre. Felszabadultság, reménykedés, valami új kezdete. Ez a három szó teljességgel jellemzi érzelmi állapotomat. Érzem ahogyan napról napra erősebb leszek lélekben és magabiztosan tekintek a jövő felé. Minden lehetőségre felkészülve, az érzelmeket nem ki mutatva próbálok haladni egy úton amit talán a sors már előre kikövezett nekem. Egy dolgom van. hogy sodródjak az árral és hagyjam, hogy szívem dobbanjon és az érzés robbanjon.

loveeeee ya

Napok repülnek, az idő múlik, de a te érzéseid még mindig a régiek. Nap mint nap mikor felkelsz és ugyan az a kép jelenik meg lelki szemeid előtt, megborzongat egész testedben, annyi  kimondatlan szó és érzés lakozik benned amit ordítva az egész világ tudtára adnál, de nem tudod megfogalmazni pontosan hogy mi is az. Alkalmanként mikor egy téli hideg napon először csak szájából áramló cigaretta füstöt pillantasz meg majd szíved dobban egyet és reméled hogy ha tovább tekintesz akkor az ő arca fog kirajzolódni. Minden alkalom amikor találkoztok, felér ezer meg egy boldog percel amit már eltöltöttél más kevésbé jelentős emberrel. Tudom már hónapok teltek el azóta de bennem még mindig ugyan olyan erősen tombolnak az érzések iránta. Soha nem fordult még elő az hogy valaki ilyen nagy hatást gyakorolt volna rá, hogy ilyen mély nyomott hagyott volna bennem. Sokszor mondják, hogy ha igazán szeretem akkor elengedem. Jelen körülmények között azonban úgy vágyom rá mint ezen a világon semmire sem! 

time stands still..

Beköszöntött a tél. A lenge felkapós hacukákat felváltja  a meleg kabát, sál és kesztyű. A délután a csípős hidegben ballagtam hazafelé éppen arcomat a hideg pirosra festette. Új évszak kezdődik, az egyik legcsodásabb évszak. Becsaphatjuk magunkat azzal, hogy minden más, hogy mi is megújulunk teljes testünkben és lelkünkben. Mindez áltatás a régi sebeket nem lesz egy csettintésre egy kis dobozkába elzárni, mint valami régi kacatot. A napok telnek múlnak és egyetlen sem telik el úgy, hogy ne jutna eszedbe, mennyivel más lenne ha most itt lenne melletted és teste melege egybeolvadna a tieddel. Mindig olyan dolgokra vágyunk amit vagy nem kaphatunk meg vagy pedig már megkaptuk de valamiért elveszítettük. A sors mindig furcsa játékot űz velünk, elveszi azt az aprócska jót amiért mindent odaadnál és annyi fájdalmat, dühöt és nehézségek végeláthatatlan sorozatát tárja elénk. Talán ösztönösen, azért hogy tanuljunk a hibáinkból. Mindazon által az ember csak akkor érti meg, hogy mikor is szeretett valakit igazán amikor elveszti. Az efféle fájdalmat talán szavakba nem lehet önteni, olyan mint amikor valakit egyszerre szeretsz és utálod is. Bár mindent megtennél érte újra és újra, közben pedig nem utálsz nála jobban senkit sem. Keresed, kutakodsz egy hozzá hasonló után aki olyan érzelemmel tarkított emlékeket ad majd neked mint egykoron ő. Próbálkozol, hiszen nem tudhatod, lehet hogy ő lesz a tökéletes a megfelelő ( bár ez egy elég merész kijelentés, hiszen tökéletes férfi ezen a földkerekségen nem létezik- legalább is én még eggyel sem találkoztam.) Mindig hiányozni fog az a kis apróság amit egykor benne megleltél. Nem egy emberről alkotott emlékeid, tapasztalataid adnak útra valót a jövőre, hanem mindent egy kalap alá véve, lettél / vagy olyan amilyen, ez a mi segít hogy szeretni tudj, s hogy élhess.

Küzdj és nyersz!

A nagy szürkeségben a rohanó emberek között ott állok s csupán néha néha eszmélek fel. Értelmetlenül toporzékolok várva a csodát, azt hogy valaki elhozza a boldogságot a mindennapokba. Sokan esnek abba a hibába hogy, nem egy adott személybe akarnak szerelmesek lenni hanem magába a szerelembe. Fejüket is elvesztve szinte, törtetnek annak érdekében hogy kitűnjenek és hogy végre valaki őszinte érzelmekkel forduljon feléjük. Mindennapjaidat arra pazarlod, hogy próbálod fejtegetni a jeleket amelyeket maga mögött hagyott, s egyben az emlékeket hátrahagyva akarsz haladni tovább. Érzelmi kitörések ezre színesíti az unalmas mindennapokat. Környezeted pompázik a boldogságban, mindenki keresi azt a bizonyost. Újra és újra elhatározom magam, hogy végérvényesen kitörlöm életemből, új utakon kezdek majd járni, megpróbálok elszakadni attól a bizonyos múlttól amely fogva tart olykora erővel de nem igazán enged. Megpróbálni újra meg újra nem könnyű.. A folytonos negatív visszajelzések mindig rántanak egyet rajtad lefelé majd vannak napok amikor már teljesen kilátástalannak látod helyzetedet.  Ekkor van szükséged azokra az emberekre akik a rosszabb időkben is melletted vannak, kik mosolyt csalnak arcodra, kiknek köszönhetően a mindennapos kávé is édesebb. Senkinek sem fogom megadni azt az örömöt, hogy elmondhassa tönkretett. Sokszor fogunk pofonokat kapni életünk során, sokszor fogunk elesni de a leges legfontosabb, hogy tudjunk felállni és küzdeni! 

Ezernyi érv mi hozzád fűz, minden perc egy évet ér

Általában azért nem nyílók meg teljesen az embereknek mert félek a csalódástól. Az emberekbe fektetett bizalmam szépen lassan tovaszáll. Minden egyes nap úgy ébredni, hogy nem ő fekszik melletted, hogy tudod azokat a dolgokat amelyek meghatározó mérföldkövek életében elsőként már nem veled fogja megosztani. Este mikor elalszik párnáján már nem a te illatod van, nem hagyhatsz egy nyomot sem életében. Ha csak van egy röpke pillanat amelyet nem a rohanó mindennapok zaja tölt ki ő jár fejemben. Nincs rá jó módszer, hogyan tüntessem el szívem minden ki szegletéből, kidobni az ablakon azokat az emlékeket melyeket együtt alkottatok, melyeknek számodra a mindent jelentik. Reménykedni abban, hogy egy nap elvonul szeme elöl a köd és hogy megkeres és azt mondja, hogy részese vagyok az életének és hogy nem akar elengedni. Minden erre természetesen egy egész életen át várhatok, mert nincs meg benne az a fajta akarva akarás amely mindehhez szükségeltetik. Tehát marad a találós kérdés, a sok sok kérdőjel, hogy vajon gondol e még rám, emlékeink benne is kavarognak e még néha és hogy tervez e velem a későbbiek folyamán. Egy teljes hónap várakozás után úgy döntöttem, hogy lemondok róla. Az egy dolog, hogy az ember kitart a másik mellett bizonyos ideig hiszen szereti, de én már sajnos nem tudtam tovább várni. Elérkeztem egy olyan ponthoz mikor már annyira fájtak a sebek amelyeket lelkemben hagyott, hogy jobbnak láttam ha útjára engedem. Van az a mondás, hogy ha valakit igazán szeretünk akkor eltudjuk engedni. Ezzel is azt a benyomást kelteni, hogy mennyire szerettem és hogy mennyi mindent feladtam azért hogy életem része maradjon. Mikor a sötétben a leszálló ködből egyszer csak előlépett, ránéztem, apránként pergett le előttem minden nap, óra és perc amit együtt töltöttünk. Legszívesebben odarohantam volna és öleltem volna míg világ a világ. Legbelül tomboltam, kifelé azonban halálos nyugalmat próbáltam mutatni. Soha, senki nem váltott ki belőlem ilyen erős érzelmeket jelenlétével. Szavakkal nem lehet elmondani, hogy mennyire nagyon hiányzol. Ha visszapörgethetném az időt, első dolgom az lenne, hogy elmondjam neked mennyire  szeretlek. 

Fiatalság, bolondság

Gondolatok amelyek aprócska darabokra tudják szaggatni napjainkat, önmagunkat, lelkünket. Időzni a problémáknál amelyek már a múlt sötétjében ragadtak. Értelmetlen, időpocsékolás, saját magunk áltatása. Félni attól, hogy ki kell mozdulnunk megszokott mindennapjainkból. Elindulni egy olyas fajta új úton amelyen nem tudjuk milyen impulzusok érnek majd minket. Újra bizalmat szavazni a világban, másokban, önmagadban talán az egyik legnehezebb dolog a bizonyos élet során. Úgy hiszem mindenkiben ott lakozik a bujaság, vágyakozás és persze az a bizonyos tűz is. Ez a mindent elárasztó tűz nem mindig lobog teljesen van amikor vissza csippentünk belőle saját magunk is. Annak eredményeként mert megbántott minket egy nagyon kedves barátunk, szerelmünk, családunk. Szeretjük a problémákat ezernyi oldalról megrágni. Hamar választ akarunk kapni arra, hogy mit rontottunk el, ő mit rontott el. Az emberek kíváncsiak minden egyes történésről elsőként szeretnének tudomást szerezni. Néha azonban jobb hogyha kétségek között hagynak és nem adják tudtodra a piszok nagy igazságot. Az idő múlik te egyre türelmetlenebb vagy utolsó erőddel is próbálsz kitartani mellette, aztán elérsz egy határt amikor megálljt kell parancsolnod saját magadnak és iránta táplált érzéseidnek. Rá kell döbbenned arra már soha nem fog visszajönni és nem fog többet úgy szeretni mint azelőtt akármit is fogsz csinálni. Nem tehetsz mást, elengeded.. megkönnyítve saját magad dolgát is. Hazudni másoknak, hogy már könnyebb és a legkevésbé sem fáj.. Igen vannak percek amikor ezt érzed, de ez az érzés nem állandósul bennünk. Bármit is teszel vagy éppenséggel ő tesz azért hogy megutáld, sosem fogod tudni elengedni teljesen mert ott lebeg elmédben az a bizonyos DE.

 Most elköszöni kell, csendesen.

Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken.

Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el,

hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel.